Földön, vízen és levegőben… most épp vízen!

Június kellős középén vízre szálltunk. A 360 fokos panorámával rendelkező Fina Budapest nevezetű hajón zenéltünk Fehér Patrik kollégámmal. Patrikot Magyarország egyik legnagyobb DJ mixekkel foglalkozó oldalán keresztül (zenei felelősként) ismertem meg , azóta is töretlen a közös bulik lebonyolítása és a közös zenélés is. Itt, a hajón egy szuper hangulatú céges bulit csináltunk finom és különleges vacsorával egybekötve. A társaság összetétele is különleges volt számunkra, hiszen német és francia nemzetiségű volt a nagyérdemű! 🙂
A különlegességét ennek a bulinak azzal tetőztük, hogy mindeközben mozgott a hajó. Igen, jól olvastátok, 2 órán keresztül szeltük a Duna vízét, oda és vissza Pest megyén belül. 🙂
A pultban pedig, mind a ketten kevertük az ismertebbnél ismertebb nemzetközi zenéket. A tánctér hamar meg is telt, ám… egész „korán” ki is ürült, hiszen éjfélkor szigorúan vége kellett, hogy legyen a bulinak. Ez azért volt így, mert külföldi barátainknak nagyon szoros időbeosztásuk volt a Budapesten tartózkodásuk alatt, így már a kora reggeli óráktól újra az íróasztal mögött kellett megjelenniük. DE! Utólagos információk szerint, iszonyatosan megérte az a néhány óra együtt átbulizott óra és nagyon jól érezték magukat!
A videó hangulata önmagáért beszél, a pakolás első pillanatától a buli legjobb pillanatait tartalmazza!

Patrik elérhetősége: https://www.facebook.com/patrickwhitehun/

A videót a jól megszokott módon, ismételten Dóra (Dóra Film) készítette, ezúton is köszönök neki.

Ha Te is szeretnél egy jó hangulatú céges bulit, akkor ajánlom, hogy nézd meg ezt a videót és szólj azonnal a főnöködnek vagy a cégnél a HR-esnek! Ne bízzátok a véletlenre cégetek buliját, hiszen ez az egyetlen alkalmatok arra, hogy kieresszétek az év közben felgyülemlett fáradalmaitokat! Speciális ajánlatkérés itt.

Bulizzunk együtt egy nagyot!

Ez a két ember megteremtette azt a közeget, amit mindig is szerettünk volna. A vacsora alatt kellő bemelegítő zenék szóltak, majd már csak azt vettük észre, hogy tele a tánctér. Mindenki nagyon jól érezte magát, így utólag sajnáljuk, hogy előre le volt fixálva a buli vége, de nem ehhez voltunk hozzászokva. Révén, hogy a hajónak fix időpontjai voltak, így nem volt lehetőség már utólagos hosszabbításra. Legközelebb másképp tervezünk, ha így tudjuk előre, hogy Feriék is ráérnek majd. Köszönjük nektek!

Szervezők

Esküvőt, szülinapi bulit, céges partit tervezel?

Profi DJ-t keresel a zene és a jó hangulat biztosításához? Olyat, aki teljes felszereléssel, hangosítással és fénytechnikával vállalja bulit? Aki megalapozza és maximumon tartja a hangulatot? Aki bármilyen zenei kérést tud teljesíteni? Ne bízd a véletlenre, kérj ajánlatot!

Ajánlott cikkek

Az oldal cookie-t használ Részletek

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogaDJa a sütik használatát.

Bezárás