Esküvői DJ Party egy Kastélyban

A kastélyt Magyarország öt kultúrtörténetileg legfontosabb épületegyüttese között tartják számon. Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter élt itt.

„A magyar házat ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.” – Maximálisan ezen voltunk 🙂

Rock zenék széles palettájával készültem, de persze több, mint 40.000 zeneszám is a tarsolyomban volt, szokás szerint. Szerintünk, még sosem volt ebben a kastélyban ilyen nagy tombolás, ahol még a füstjelző sem bírta az iramot 🙂 Zoli és Editet az esküvőjük előtt csupán néhány hónappal ismertük meg. Olyan nyugodtan és higgadtan, mindent megtervezve készültek az esküvőjükre, hogy sok-sok párnak igazi példák lehetnének. NO STRESSZ! 🙂 Egy személyes találkozón mindent átbeszéltünk, szerződést kötöttünk aztán néhány héttel később már csak azon kaptuk magunkat, hogy éppen Budán autózunk a kastély felé tartva. A buli kimaxolása miatt ismét megpakoltuk a kisautót. Vittünk fényhidat, lézert ami persze a hézerrel párosítva az igazi… És természetesen a szokásos profi hangtechnikánkat is. A kastély feljárója elég „meredek” volt, így sajnos eléggé nehézkes volt a ki és bepakolás, ezt látjátok is a videó végén. Az installálás izgalmas volt, hiszen a kastély állami tulajdonban lévő műemlék. Nem helyezhettünk el bármit bárhová, külön engedélyeket napok/hetek míg elfogadásra kerültek. Mivel, minden buliban ott van a több mint 40.000 zeneszámmal rendelkező külső Pen-drive különbőző zenei stílusokra/playlistákra bontva, így szinte bármikor tudok váltani, ha úgy látom. Így volt ez Editkéknél is. Egy különleges nyitótánc után bele is csaptunk a keményebb rock-partyba. Egymást követték a világhíres rock számok, de azért a ’mindenki ismeri’ kategóriából is játszottam mindenki kedvére. Na és persze a Clasic Party sem maradhatott ki, éjél után A 2000-es évek clubzenével haladtunk tovább a kemény maggal 🙂 Hát, igen… Nézzétek meg, hogy hány óráig nyomtuk a bulit… és aznap mentünk is tovább egy másik esküvőre, aminek a videóját itt láthatjátok!

Éljen Edit és Zoli!

Tökéletesen dolgozott alá hanggal és fénnyel a lagzi kötelező elemeinek (vacsora alatti zene, játék alatti zenék, effektek, torta vágás (starwars, cool), majd pedig a nyitótáncunk.
Aztán pedig hajnalig roptuk. Az iránymutatásaink, példának elküldött számaink stílusában keverte a többi dalt is. Remek érzékkel, mikor kell maradni a vonalon, mikor kell váltani, mikor kell az idősebeket is bevonni, mikor kell a fiataloknak adni a tutit!
A fények, a totemoszlopok, a hézer, mind-mind szuper volt!
Teljesen gondtalanná és jó bulivá tette az esténket!

Schweini Zoltán // vőlegény

Esküvőt, szülinapi bulit, céges partit tervezel?

Profi DJ-t keresel a zene és a jó hangulat biztosításához? Olyat, aki teljes felszereléssel, hangosítással és fénytechnikával vállalja bulit? Aki megalapozza és maximumon tartja a hangulatot? Aki bármilyen zenei kérést tud teljesíteni? Ne bízd a véletlenre, kérj ajánlatot!

Ajánlott cikkek

Az oldal cookie-t használ Részletek

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogaDJa a sütik használatát.

Bezárás